A Móri borvidék


szolo
Hazánk 22 borvidéke közül méretében a kisebb, hírnevét tekintve a jelentősebb borvidékek közé tartozik a Móri borvidék. Bár múltja a történelmi időkbe tekint vissza, hatályos bortörvényünk 1996-tól mondja ki, hogy e borvidékhez Mór, Pusztavám, Söréd, Csókakő, Zámoly és Csákberény I. és II. osztályú szőlőkataszteri besorolású határrészei tartoznak. A Vértes és Bakony völgyében fekvő települések életében mindig meghatározó szerepet játszott a szőlő- és bortermelés. Alapvető hatása volt az emberek megélhetésére, gazdagodására, az egyes települések fejlődésére. Évszázadokon át a szőlő műveléséhez és a borkészítéshez igazodott az itt élő emberek természetes életritmusa, és ehhez kapcsolódott számos ünnep, társadalmi esemény és kulturális hagyomány is.
 

A modern kor beköszöntével a bortermelés gazdasági jelentősége visszaszorult, de Mór és a borvidék települései arculatában, identitásában, turisztikai vonzerejében, építészeti emlékeiben, a hagyományok őrzésében, a mindennapi emberi kapcsolatokban továbbra is óriási jelentősége van a szőlőművelésnek, a borászatnak és a borkultúrának.

Mennyiségi adatok
 


Az összesen 730 hektáros Móri Borvidéken 2352 szőlősgazda tevékenykedik, közülük kb. 12-14 rendelkezik nagyobb területtel, többségük 1 hektár alatti területet birtokol. A borvidék az utóbbi időben folyamatosan csökkent, 2002-től viszont újabb telepítési kedv tapasztalható, a korábbi kivágási hullám megállt. A borvidéken 2003-ban 18-20 ezer hektoliter bort állítottak elő. Ez a mennyiség elsősorban a gazdák megélhetését fedezi, a termelés bővítését már nem biztosítja. A móri bort kizárólag belpiacokon értékesítik, illetve jelentős részben nem a bort, hanem a szőlőt adják el a gazdák a nagyobb feldolgozócégeknek.

Szőlő- és borfajták
 


Móri borvidék borai jellemzően fehérborok. A meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és a Chardonnay a leggyakoribb szőlőfajták.
Az Ezerjó - amely ma már a hungaricumok közé tartozik - a 19. századi filoxéra-vészt követő újratelepítések során lett a fő szőlőfajta a borvidéken. A móri bor, így az Ezerjó is kemény, későn érő borfajta. A szüret utáni harmadik évben fejlődik ki teljes erejében, és ekkor érződik igazán egyéni íze. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárgára érnek és csodálatos zamattal rendelkeznek. Különösen jó idő esetén a töppedt szőlőszemekből aszúbor készíthető, amely a hozzáértők szerint ízben és minőségben a tokaji aszúval vetekszik. "A móri bor meszes, aki issza eszes" tartja a mondás, pedig valójában a móri borok mésztartalma semmivel sem nagyobb, mint más magyarországi borvidékeken termett boroké. A móri borok férfias jellegüket magas savtartalmuknak köszönhetik, ez azonban mértékletes fogyasztás esetén nem okoz fejfájást, másnaposságot, mint a magas karbonát tartalmú borok.

A présházak és pincék
 


A szőlőhegyek legfontosabb építménye a présház és a pince. A különböző bortermő tájak eltérő történelmi fejlődése, az ott termelt borok jellemzői, a táj természeti adottságai mind-mind hatással voltak a présházak, pincék építésére. Az építtető személye is meghatározta, hogy paraszti, polgári, uradalmi vagy kifejezetten kereskedelmi célú pincészetet építettek elődeink.
A 17-18. században Mórra és környékére betelepült sváb családok szőlőművelési kultúrájuk mellett sajátos présházépítési stílusukat is magukkal hozták. Ennek jellegzetessége a pince hossztengelyére merőleges présház, középen díszes, nagy ajtóval, kétoldalt szimmetrikusan elhelyezkedő egy-egy ablakkal. A présházon belül pedig a pihenőszoba és a kősúlyos faprés adja meg e présházak sajátos jellegét. A présházakból közvetlenül nyílik a borospince bejárata. A pincék boltozatos kialakításával érték el, hogy az se túl nedves, se túl száraz ne legyen, és tartsa a bornak leginkább megfelelő 10-14 oC közötti állandó hőmérsékletet.

A móri bálványprések
 


A borkészítés folyamata a szüret után a préseléssel kezdődik. A prések kialakítása, a préselés során alkalmazott technika is fontos jellemzője egy-egy borvidéknek. A Móri Borvidék jellegzetes bálványpréseinek többsége a 18-19. században készült és becslések szerint még az 1960-as években is legalább 200 db ilyen sajtó működött a borvidéken. A vörös süttői mészkő alapból és bálványfából készült prések az egyes borospincéknek sajátos arculatot és rangot adtak eltérő méretüknek és díszítésüknek köszönhetően.

A kopaszmetszés

A Móri Borvidék hagyományos karós szőlőiben még ma is alkalmazzák a borvidékre jellemző kopaszmetszést. A módszer lényege, hogy az első évben kihajtott és beérett vesszőket sárszemre metszik, vagy teljes egészében eltávolítják. A kopaszmetszéses művelésű tőkéken a fürtök közelebb kerülnek a nappal átmelegedő talajhoz, mely kedvező beérést és jobb minőséget biztosít. A módszer hátránya a fürtök nagyobb szennyeződése, amely a feldolgozás során okozhat többletmunkát.

Gicás szőlőkötözés

A Móri Borvidékre jellemző hagyományos szőlőkötözési módszer a zsúpszalmás kötözés, amelyet Móron és környékén "gica" néven ismernek. A rozsszalmából készült, kb. 80 cm hosszú kévékbe kötött gicával a szőlőkben általában évente háromszor kötöztek. A gicás kötözés után a szőlőtőkék sajátosan esztétikus, hengeres alakot kapnak.