images/cikkek/normal/202.jpg


Geszler Judit

Geszler Judit vagyok, a 2005. év móri borkirálynője.

Móron élek, Győrben a Széchenyi István Egyetemen tanulok főiskolai településgazdálkodási szakon. Szüleim, nagyszüleim, sőt több generációra visszamenőleg a családunk szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozott. Én is gyerekkorom óta részt veszek a munkálatokban, szívesen emlékszem vissza a családi szüretekre, amik vidám hangulatban teltek. Családunk pincéje megőrizte jellegét, még igazi fa prés és eredeti borászati kellékek is vannak. Sokszor fogadunk vendégeket, ekkor nagy előszeretettel kínálom a móri hegyek levét, Ezerjót, Királyleánykát, Chardonnayt. Külön büszkeséggel tölt el, hogy ebben az évben családi pincészetünk Móri Ezerjó bora nyerte el a város bora címet.

A borkirálynő választásra egyrészt azért is jelentkeztem, mert szerettem volna, hogy a családom büszke legyen rám, másrészt mert szeretném ápolni a móri és a családi hagyományokat. Nagy várakozással tekintettem a verseny elé, mert az előző évek tapasztalataiból már tudtam, hogy a szervezők színvonalas műsorral fognak kedveskedni a vendégeknek, és látványos, vidám feladatokat kell megoldanunk, mint például a szőlőtaposás és a lopózás.

A felkészülés nagyon jó hangulatban telt, sok új dolgot tanultam. A felkészülési hét folyamán sokat gyakoroltuk a lopózást, ami elég nagy kihívás volt. A verseny előtt többen odajöttek hozzánk, hogy hallották, nem az erősségünk a lopózás, de a versenyen nagyszerűen megoldottuk ezt a feladatot is. Udvarhölgyem Bente Annamária lett, akivel egyetértettünk abban, hogy mindkettőnk számára életre szóló élményt jelentett ez az este.

Nagy várakozással nézek az elkövetkezendő egy év programjai és megoldandó feladatai elé.